A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,79 pontos emelkedéssel, 68 487,29 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
A nemzetközi befektetői hangulat egyre inkább elbizonytalanodik, így csütörtökön negatív irányú nyitás várható
a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 61,35 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 68 485,50 ponton zárt szerdán.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 17 500 és 17 550 forint között húzódik rendkívül fontos támasz, amelynek letörésénél nagyobb tér nyílhat lefelé. Szerdán az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 510 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
Hozzátette, hogy a Mol grafikonján 2784 forintnál látható támasz, míg 2840 forintnál ellenállás. Az előző nap a Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2802 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az elemző szerint a Richter a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, amely 9150 forintnál látható, szignifikáns letörése esetén 9 ezer forintnál adódna a következő fontos szint. Szerdán a Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,56 százalékkal 9140 forintra esett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom viszont tovább emelkedett, tesztelte az 1000 forintos szintet, amely fontos lélektani ellenállást képez. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,81 százalékkal 997 forintra nőtt, forgalma 785,8 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve