Továbbra is bizonytalan a hazai részvénypiac, így nem várható határozott irány nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. Az elemző szerint a nemzetközi befektetői hangulat az esti amerikai kamatdöntés miatt óvatossá vált.
A vezető részvények közül az OTP grafikonján 15 500-15 600 forint között húzódik fontos támasz, amelyet kedden tesztelt a bankpapír - mutatott rá az elemző, jelezve, hogy ellenállás a részvénynél 16 ezer forintnál található. A Mol jegyzése is lefelé sodródik, 2300 forintnál található meghatározó támasz, melyre érdemes figyelni.
Kapcsolódó
A BÉT részvényindexe, a BUX 50,01 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 47 002,77 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,43 százalékkal 2338 forintra csökkent, 789,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,35 százalékkal 15 680 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 426,50 forintra nőtt, forgalma 58,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7965 forintra emelkedett, a részvények forgalma 946,2 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve