Tóth Bálint az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedhet a budapesti tőzsde. A vezető részvényeket illetően kiemelte: a Richter emelkedhet, az OTP-részvények ára pedig tovább csökkenhet. A Mol fontos ellenállások közelében tartózkodik, a 200 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozhat, míg a Magyar Telekom a 425 forintos szintet célozhatja meg.
A nyitás után a tőzsde 40 279,64 ponton állt, ami enyhe emelkedés péntekhez képest.
Kapcsolódó
Megvalósult az Opus Global Nyrt. és a Konzum Nyrt. egyesülése, az Opus lett a Konzum jogutódja, az Opus változatlan társasági formában működik tovább, cégjegyzékszáma és cégformája változatlanul hagyása mellett. A jogutód társaság részvényeivel július 1-től kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén - közölte az Opus a tőzsde honlapján hétfőn. A közlemény szerint az Opus engedélyt kapott arra, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 24,85 százalékos, közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást, a CIG EMABIT-ben pedig 24,85 százalékos, közvetett tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen. Az Opus az MKB Bankban 22,85 százalékos, közvetett befolyásoló részesedést megtestesítő szavazati jogot szerzett.
A beolvadás további része, hogy az Opus megszerezte a korábban a Konzum Nyrt. tulajdonában lévő 8 860 027, azaz nyolcmillió-nyolcszázhatvanezer-huszonhét darab, egyenként száz forint névértékű, Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. által kibocsátott törzsrészvény ("Appeninn Részvény") tulajdonjogát. Ezzel a társaság által birtokolt, szavazati jogot biztosító Appeninn részvények száma 8 860 027 darabra, az Appeninn Nyrt.-ben fennálló szavazati jogának mértéke nulláról 18 százalékra nőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,20 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 279,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 3152 forintot ért záráskor, forgalma 1,6 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,88 százalékkal 11 300 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421 forinton zárt a papír, forgalma 176,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal 5235 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve