A részvénypiac forgalma 12 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek kifejtette: a nemzetközi kedvező befektetői hangulatnak köszönhető a BUX és a vezető részvények erősödése, a magyar piacot mozgató hír nem érkezett a nap folyamán.
Délután érkeztek az Egyesült Államokból az átfogó munkaerőpiaci adatok. Ennek alapján úgy fest, hogy kezd talpra állni az amerikai munkaerőpiac, amely egy elég fontos indikátora a gazdaságnak, a legutóbbi heti adatok csalódást okoztak, de a mostani friss adatokat pozitívan fogadta a piac - mondta. Az elemző emellett jó hírnek ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nhp hajrá program feltételeire vonatkozó bejelentését is.
A Mol 39 forinttal, 2,14 százalékkal 1860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380,50 forintra emelkedett, forgalma 90,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 370 forinttal, 5,67 százalékkal 6895 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3466,20 ponton zárt csütörtökön, ez 49,39 pontos, 1,45 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve