A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint nagyon jól indult a hét, szinte "repülőrajtot" vettek a részvényárfolyamok.
Ázsiában a kínai tőzsdeindex nagyon magas forgalom mellett majdnem 5 százalékot emelkedett, a hongkongi is mintegy 3 százalékot, a japán pedig közel 2 százalékot - mondta. Megjegyezte, Kínában az váltotta ki az emelkedést, hogy egy állami lap arról cikkezett, hogy nagyon mélyen vannak a részvényárak, ezért hosszú távú emelkedő trendet tudnak elképzelni. Hozzátette, annak is örültek a befektetők, hogy az Egyesült Államokban kicsit visszaesett az új fertőzöttek száma. Bár a Goldman Sachs bankház mínusz 4,2 százalékról mínusz 4,6 százalékra rontotta amerikai GDP-re vonatkozó előrejelzését, ennek ellenére optimista volt a hangulat, a BÉT zárásakor 1,4-1,5 százalékos emelkedést jeleztek az amerikai tőzsdeindexek - mondta. Európában főleg a bankpapírokat vették a befektetők - jegyezte meg.
Kapcsolódó
A vezető üzletkötő a hazai piacon kiemelte az OTP több mint 4 százalékos emelkedését, hozzátéve, a bank valószínűleg folytatta a sajátrészvény-vásárlást. Emelkedéssel zárt a Mol és a Richter is, de nagyon alacsony volt a forgalmuk, eltérően az OTP-től, melynél erős közepes forgalmat lehetett látni - tette hozzá.
Erősödni tudott a forint is, a BÉT zárásakor 352,30 forinton jegyezték az euróval szemben, és a dollárral szemben is erősödni tudott közel 2,5 forinttal.
A Mol 1 forinttal, 0,05 százalékkal 1859 forintra erősödött, 782,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 4,18 százalékkal 11 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,52 százalékkal 383 forintra gyengült, forgalma 37,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,37 százalékkal 6820 forintra emelkedett, forgalmuk 435,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 3455,57 ponton zárt hétfőn, ez 21,68 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve