Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek azt mondta, az OTP emelkedése nagyban hozzájárult a BUX-index feltornázásához is: 0,62 százalékos emelkedésével az európai piacokkal összhangban mozgott.
Az elemző szerint eseménytelen nap volt a hétfői, ugyanakkor derűs. A piaci szereplők vélhetően a héten érkező makro adatokat várják: szerdán érkezik az amerikai inflációs adat, csütörtökön pedig az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése.
A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal erősödött, az OTP-részvények ára 1,12 százalékkal nőtt. Emelkedett a Magyar Telekom árfolyama is, 0,78 százalékkal. A Richter-papírok 0,11 százalékos erősödést könyvelhettek el, míg a BUMIX 0,22 százalékos pluszban zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve