A vezető részvények közül az OTP visszaesett a 14 800 forintos szintről és letörte a 14 600 forintos szintet is, ami ismét ellenállást jelent, míg támaszként a 14 100 forintos érték szolgál - mondta az MTI-nek Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
A Mol egyre közelebb kerül a 2560 forintos ellenállási szinthez, míg támasz 2414 forintnál várja az árfolyamot.
Kapcsolódó
A Richter szerdán többször tesztelte a 6800 forintos ellenállást, de alatta zárta a napot, csütörtökön újból megpróbálhatja áttörni.
A szakértő szerint a Magyar Telekom esetében a 420 és 430 forintos szintekre érdemes figyelni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,84 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 43 521,91 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 25,4 milliárd forint volt. A Mol 32 forinttal, 1,29 százalékkal 2520 forintra erősödött, 5,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 444,9 millió forint volt. A Richter-papírok ára 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6775 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve