Továbbra is az OTP a meghatározó a nagy kibocsátók közül, de a további emelkedéshez át kell lépnie a 11 ezer forintos szinte - idézi Varga Zoltánt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjét az MTI.
A Richter különösen nagyot ugrott, így pénteken már a 7 ezer forint feletti árfolyam sem kizárt. A Mol maradhat az 1800 és 1900 forintos sávban, míg a Magyar Telekom akár gyengülhet is - tette hozzá.
Kapcsolódó
Az emelkedés a kedvező irányba fordult nemzetközi hangulatnak köszönhető, bár a pénteki kezdés már gyengébb a részvénypiacokon. Az ázsiai tőzsdék emelkedéssel kezdtek ugyan, de Európában visszafogottabbak a várakozások.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,04 pontos, 2,34 százalékos emelkedéssel, 36 222,58 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 39 forinttal, 2,14 százalékkal 1860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380,50 forintra emelkedett, forgalma 90,4 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve