A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX jelentősen emelkedett, felülteljesítette az európai és a tengerentúli indexeket.
Kapcsolódó
A teljesítmény mögött egyértelműen a magyar kormány azon bejelentése húzódik meg, hogy törekedni fog a megállapodásra az Európai Unióval, ez segítette a magyar részvények árfolyamemelkedését és a forintot is - tette hozzá az Equilor elemzője.
Török Lajos kiemelte, jelentős forgalomban emelkedett az OTP. A Magyar Telekom csökkenésével kapcsolatban megjegyezte, hogy osztalékszelvény-vágás volt a papírnál, enélkül pluszban lenne a részvény.
A nemzetközi piacot a kivárás jellemzi, miután az amerikai első negyedéves GDP-adat némi csalódást keltett a befektetőknél - tette hozzá az Equilor elemzője.
A Mol 90 forinttal, 3,02 százalékkal 3070 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,96 százalékkal 11 030 forintra nőtt, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12,5 forinttal, 3,13 százalékkal 387,50 forintra csökkent, forgalma 146,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 295 forinttal, 4,43 százalékkal 6955 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4029,19 ponton zárt csütörtökön, ez 60,90 pontos, 1,53 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve