A részvénypiac forgalma 57,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesített a magyar tőzsde a nyugat-európai és egyes régiós piacokhoz képest is. A szakértő szerint a hazai részvények alulértékeltté váltak az elmúlt másfél hétben, ennek a korrekciója történik most.
Az OTP kiugró emelkedését és forgalmát az is segíthette, hogy pénteken hajnalban jelenik meg a bank gyorsjelentése, ami a várakozások szerint erős lesz. Az elemző fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az orosz-ukrán konfliktust hogyan kommentálja majd a menedzsment.
Varga Zoltán hozzátette azt is, hogy a háború alakulásától függően még lehet esésekre számítani a tőzsdén, a változékonyság fennmarad.
A Mol 52 forinttal, 2,12 százalékkal 2500 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 880 forinttal, 8,70 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 45,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 402,50 forintra csökkent, forgalma 464,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,90 százalékkal 7460 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3632,01 ponton zárt csütörtökön, ez 91,96 pontos, 2,60 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve