A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: a Mol és a Richter erősödésének köszönhetően emelkedett újabb történelmi csúcsra a BUX-index.
Kapcsolódó
Hozzátette, a kis papírok közül a geotermiával foglalkozó PannErgy emelkedett ki, ugyanis 794 millió forintos forgalomban a részvény árfolyama 14,61 százalékkal nőtt. Az elemző szerint ez azzal magyarázható, hogy a PannErgyre a jelenlegi kereskedelmi áránál egy magasabb célárat fogalmazott meg az OTP.
Bosnyák Zsolt közölte, a BUX-index némileg felülteljesített a nemzetközi piacokkal összevetve, ahol iránykeresés volt a jellemző. A nemzetközi piacokon tapasztalt iránykeresés annak a következménye, hogy a kínai ingatlanpiaccal továbbra is problémák vannak: az Evergrande kereskedése még mindig fel van függesztve, ráadásul egy újabb ingatlanfejlesztőnek, a Fantasia Holdingsnak estek 50 százalékot a kötvényei, mert hétfőn nem fizetett a kötvényei után kupont. Ugyanakkor a nemzetközi piacok pozitívumként értékelték, hogy az Amerikai Egyesült Államokban megemelték az adósságplafont, így rövid távon már nem fenyeget a csőd veszélye.
A Mol 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2684 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 590 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 72,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,82 százalékkal 8590 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4325,13 ponton zárt pénteken, ez 14,99 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve