A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 714,09 pontos, 1,75 százalékos emelkedéssel, 41 624,90 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy nagyon jó volt a hangulat Európában, ennek az egyik legnagyobb nyertese az OTP volt, amely 4,91 százalékos emelkedésével felhúzta a BUX-indexet.
Az elemző szerint az is segítette a bankpapír árfolyamát, hogy a BUX-ban a korábbiaknál nagyobb súlyt kapott az OTP.
A vezető részvények közül a Richter enyhén emelkedett, a Molnál pedig iránykeresés volt.
Közölte, a kisebb papírok közül a Masterplast - önmagához képest - magas forgalom mellett tudott jelentősen emelkedni. A BÉT-en prémium kategóriában jegyzett Masterplast Nyrt. részvényei 167 millió forintos forgalomban, 5,99 százalékkal, 4160 forintra emelkedtek.
A Mol változatlan árfolyamon, 2650 forinton zárt, forgalma 2,3 milliárd forint volt.
Az OTP-részvények ára 424 forinttal, 4,91 százalékkal 9060 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,63 százalékkal 313 forintra csökkent, forgalma 33,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,78 százalékkal 7780 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3828,68 ponton zárt hétfőn, ez 36,33 pontos, 0,96 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve