Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) augusztus 14-én, ahol a részvényesek vállalati hitelkövetelések értékpapírosítását támogató és ezáltal a hazai értékpapírosítási piac kialakulását elősegítő tanácsadó cég alapításáról döntöttek.
A közgyűlési előterjesztés elfogadását követően az Első Értékpapírosítási Tanácsadó Zrt. 50 millió forint jegyzett tőkével, emellett 750 millió forint tőketartalékkal, összesen 800 millió forint induló tőkével jön létre.
Csomagolt értékpapírok
A tőkepiacról szóló törvény április eleji módosítása tette lehetővé a BÉT számára, hogy - a Magyar Nemzeti Bank engedélyével - értékpapírosítást elősegítő szervezői és tanácsadói tevékenységet folytasson, a befektetők érdekeinek védelmét is fokozottan szem előtt tartva. Az új leányvállalat szolgáltatáspalettájának részletes kidolgozása az alapítást követő egy évben várható.
Az értékpapírosításban a kezdeményező fél általában egy hitelintézet, a technikai megvalósítást egy úgynevezett különleges célú gazdasági társaság (Special Purpose Vehicle - SPV) végzi. A lejegyzők többnyire intézményi befektetők, emellett tanácsadóként részt vesz benne az a tanácsadó cég, amelyet a BÉT alapít majd.
Első körben a bank a kiválasztott eszközeit - vállalati hiteleit - egy portfólióba rendezi, majd átruházza azt egy SPV-nek. Az SPV az átruházott hitelek (viszont-) finanszírozására kötvényt bocsát ki elsősorban intézményi befektetők számára. A létrehozásra kerülő tanácsadó cég ebben a folyamatban részt vevő szereplőknek nyújthat különböző szolgáltatásokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve