A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az európai tőzsdékkel ellentétesen működött a magyar tőzsde, az európai, sőt az amerikai tőzsdéken is emelkedtek az árfolyamok, a BÉT papírjai ehhez képest lemaradtak, a BÉT-en több mint 0,7 százalékos volt a csökkenés - mondta Baráth Tibor, az Erste vezető üzletkötője.
Kapcsolódó
Ez azért is érdekes, mert a BÉT-en az év végéig kevesebb kereskedési nap maradt, mint a nyugati börzéken. Pénteken volt az utolsó lehetőség a magyar tőzsdén arra, hogy olyan üzletet kössenek a befektetők, amelyet az adózás szempontjából még az idén kedvezően lehet elszámolni. Ennek ellenére mind a blue chipek, mind a kispapírok többségének árfolyama esett.
A forint az elmúlt napokban folyamatosan gyengült, mind a dollárral, mind az euróval szemben. Az üzletkötők többsége arra számít, hogy a forint kurzusa 2020-ban tovább gyengül.
A Mol 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2924 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,17 százalékkal 15 200 forintra csökkent, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,78 százalékkal 441,50 forintra esett, forgalma 757,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,01 százalékkal 6380 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3773,28 ponton zárt pénteken, ez 19,01 pontos, 0,50 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve