Magyar politikusok szerencsére viszonylag ritkán lépnek fel a tőkepiac szabályozását érintő ötletekkel (bőven elég a piacoknak az az árfolyamhatás, amit egyéb nyilatkozataikkal érnek el a tőzsdéken), így üdítőleg hatott a shortolás betiltására felhívó LMP-közlemény. A párt főleg az állampapírpiacon tartja károsnak az esésre való fogadást, valamint kívánatosnak tartaná az állampapírok nemteljesítésére köthető biztosítási csereügyletekkel (cds-ek) történő spekulációs célú kereskedés, illetve az államkötvények fedezetlen shortolásának betiltását. Ennek érdekében javasolják a magyar kormánynak, hogy haladéktalanul vezesse be a lépés hazai érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat.
Az LMP javasolja továbbá, hogy a kormány fontolja meg a shortolás tiltásának kiterjesztését a tőzsdei kereskedelemre is, ahogy azt néhány európai tőzsdén már megtették, valamint az EU ajánlásának megfelelően készítse elő a pénzügyi spekulatív tranzakciókat terhelő tranzakciós adó bevezetését 2013-ban.
Finomodott az álláspont
A Napi Gazdaság Online felvetésére, miszerint a New York-i Fed tanulmánya azt mutatta ki, hogy a shorttilalom a közvélekedéssel ellentétben nem segíti, inkább destabilizálja a piacot, Scheiring Gábor, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője kissé finomított az állásponton, a részvények shortolásával kapcsolatban elegendőnek tartotta a szigorúbb bejelentési kötelezettséget, illetve a hathatósabb szabályozást. Mint mondta, a piaci kilengéseket az elmúlt két-három évben többszörösére növelte a spekuláció, illetve főként a shortolás. A jelenlegi piaci szabályozás nem képes megakadályozni a szélsőséges ármozgásokat, így szigorúbb szabályozókra volna szükség − jelezte, majd hozzátette, a kormány eddig nem reagált a felvetésre.
Botrányos eset, komoly bukóval
A kezdeményezés véletlenül pont egybeesett egy rosszul végződött magyar állampapír-piaci shortolási üggyel. Kötvénykereskedők elmondása szerint a közelmúltban egy a magyar piacon elsődleges forgalmazói joggal is rendelkező amerikai nagybank − éppen az a szereplő, amelyet korábban azzal hoztak hírbe, hogy intenzív kötvényvásárlásaival kamatcsökkentést akar kikényszeríteni − intenzív eladásokkal több lejárat hozamát tolta föl, majd az eladott kötvények leszállításával adós maradt. Ilyen nemteljesítéssel záruló "meztelen (naked) short" ügyletre utoljára a 2008−2009-es pánik során volt példa, akkor született is elmarasztaló felügyeleti határozat és bírság tiltott árfolyam-befolyásolás miatt.
A mostani ügy nem okozott nagy zavart az állampapírpiacon, a fedezetlen shortos pedig alighanem legalább akkora veszteséggel tudta csak végül lezárni az ügyletet, mint amekkora nyereséget remélt tőle. A piaci szóbeszéd szerint a nagybank lengyel üzletkötője azzal védekezett, hogy likvidebb piacokhoz szokott, és nem számított rá, hogy az eladott mennyiséget nem fogja tudni visszavenni. Állítólag a pénzintézet egy magas rangú vezetője bocsánatot is kért az üzletkötői baki miatt.
Mit tett a PSZÁF?
Piaci információk szerint a magyar kötvénypiacot felkavaró üggyel kapcsolatban a szereplők a PSZÁF-ot is megkeresték, ám a felügyelet nem találta elég megalapozottnak a piacbefolyásolás vádját, mivel nem huzamos ideig folytatódott a tevékenység.
A Napi Gazdaság Online erre a konkrét ügyre vonatkozó kérdésére a felügyelet közölte, szükség esetén az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel együttműködve folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi a magyar állampapírpiacon aktív szereplők ügyletkötéseit, különös tekintettel a short selling típusú ügyletekre. Minden olyan esetben, amikor az ügylethez kapcsolódó teljesítés elmaradása a normál piaci körülmények között esetenként előforduló elszámolási zavarokon túlmutat, a felügyelet megteszi a szükséges intézkedéseket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve