A keddi kereskedés két legnagyobb vesztese, a Mol és az OTP szerdán is gyengülhet. Erősödést csupán a Magyar Telekomnál vár, míg a nemzetközi olajpiac nehézségei a következő napokra is a Mol gyengülését vetítik előre. A tőzsde fontos szintet lépett át azzal, hogy az előző kereskedési napon a BUX 32 ezer pont alá esett. Emiatt negatívvá vált a rövid távú technikai kép a BÉT-en - írja elemzésében Varga.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1345,16 pontos, 4,09 százalékos csökkenéssel, 31 582,31 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Mol és az OTP, melyek több mint 5 százalékkal zuhantak.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 107 forinttal, 5,32 százalékkal 1903 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 5,65 százalékkal 8010 forintra esett, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 6,50 forinttal, 1,77 százalékkal 374 forintra erősödött, forgalma 192,2 millió forint volt. A Richter-papírok 170 forinttal, 2,62 százalékkal 6330 forintra gyengültek, forgalmuk 3,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve