A vezető részvények közül elsősorban az OTP erősödhet, amennyiben a bankpapír árfolyama átlépi a 11 580 forintot, úgy a 12 ezer forintos, lélektanilag meghatározó szintet veheti célba. A Mol árfolyamában viszont a 2 ezer forintos szint továbbra is erőteljes ellenállásnak látszik, és várhatóan a Magyar Telekom is marad a 380-400 forintos sávban. A Richter árfolyamában 7 ezer forintnál látszik fontos szint, melynek áttörése esetén 7 150 forintig szökhet fel rövid távon - véli a szakértő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,73 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 37 340,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 21 forinttal, 1,07 százalékkal 1941 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 470 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal 386 forintra erősödött, forgalma 337,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,51 százalékkal 6890 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve