A nemzetközi piacokon mínuszos kereskedés látható, emiatt csökkenéssel kezdődhet a Budapesti Értéktőzsdén a keddi kereskedés. A befektetők alapvetően az iráni-amerikai konfliktus, a hétvégi G20 csúcstalálkozó alakulására figyelnek. A BÉT-en a nemzetközi folyamatokon túl a délutáni kamatdöntésre érdemes figyelni, várakozások szerint a monetáris tanács nem változtat az alapkamaton, a monetáris politika feltételein - jósolta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint is kissé negatív hangulatban indulhat a keddi kereskedés a BÉT-en, mivel a nemzetközi befektetői hangulat nem mondható kedvezőnek.
Kapcsolódó
Az Equilor szenior elemzője arról is beszélt, hogy a vezető részvények közül az OTP hétfőn kis híján megérintette a 200 napos mozgóátlagot, amely 11 563 forintnál képez fontos támaszt, kedden ismét felé indulhat, és letörése esetén további csökkenés jöhet a bankpapír árfolyamában. Szerinte a Mol árfolyama a 3050 forintos támasz felé mozdulhat, a Magyar Telekom árfolyamában pedig 405-410 forint között található a fontosabb támasz-zóna.
Megkezdte a Mol követését a VTB Capital, amelynek az elemző 3500 forintos célárfolyamot határozott meg tartási ajánlás mellett. A szakértő rövid távon nem lát árfolyamot érdemben befolyásoló katalizátort, és a részvényárfolyam érdemi emelkedését véleménye szerint fékezi az új vegyipari beruházások korlátozott profittermelő képessége.
A pozitív kivételt a Richter jelenti, hétfőn jelentős erősödést követően az 5200 forintos szint felett tudott zárni a gyógyszergyártó árfolyama, és hamarosan az 5300 forintos szint felé veheti az irányt. Utóbbi részvény technikai képe mondható egyedül pozitívnak a vezető papírok közül - írja elemzésében Varga Zoltán.
A prémium kategóriában kereskednek az Autowallis papírjával keddtől, a kibocsátó június 7-én kezdeményezte az átsorolást - emelte ki Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,88 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 40 475,09 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. A Mol árfolyama 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3104 forintra csökkent, 907,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 710 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 414 forintra gyengült, forgalma 186,1 millió forint volt. A Richter-papírok 85 forinttal, 1,66 százalékkal 5210 forintra erősödtek, forgalmuk 699,2 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve