A vezető részvények közül elsősorban az OTP mozgása lehet érdekes, ha a következő napokban sikerül áttörni a 11 ezer forintos ellenállási szintet, nagyobb tér nyílhat meg felfelé. A Mol technikai képe továbbra is negatív, jelenleg az 1700-1800 forintos kereskedési sávban mozog a részvény. A Richter piacán folytatódhat a pozitív korrekció, a következő fontosabb akadály 6700 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozog, hétfőn sikerült elrugaszkodni a támasztól - idézik Vargát az összefoglalóban.
A szakértő jelezte, hogy az OTP ismét 30 ezer részvényt vásárolt, az átlagár ezúttal 10 772 forinton alakult.
Kapcsolódó
Fontos szerinte az is, hogy ismét kamatot vághat az MNB. A júniusi csökkentést követően kedden délután újabb 15 bázispontos kamatvágásról határozhat a Monetáris Tanács a 14 órakor esedékes kamatdöntő ülésen. A befektetők a 15 órakor megjelenő közleményre is figyelnek, hogy milyen üzeneteket közölnek a döntéshozók a hosszú távú kamatpályát illetően - jegyezte meg.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 35 181,69 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt. A Mol 25 forinttal, 1,41 százalékkal 1750 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 760 forintra mérséklődött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,98 százalékkal 387 forintra erősödött, forgalma 112,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,61 százalékkal 6620 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve