A BUX index hétfőn járt a 42 ezer pontos ellenállás felett, bár nem sikerült efelett zárnia, így nyitott kérdés, hogy sikerül-e ismét megugrania a jegyzésnek ezt a szintet - véli Józsa az MTI szerint.
A vezető részvények közül az OTP tovább emelkedhet a 13 500 forintos ellenállás irányába. A Mol árfolyamának sikerült 2200 forint fölött zárnia, azonban enyhén túlvett sávba csúszott, így negatív korrekció esetén támaszként funkcionálhat ez a szint. A Richter jegyzésében fontosabb szintek 7400 forint és 7670 forint közelében találhatóak. A Magyar Telekom árfolyama a 370 és 380 forintos sávban oldalazhat.
Kapcsolódó
Kitért arra, hogy változhat a jegybanki kommunikáció. Kedden tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank, nem várnak kamatmódosítást. Az infláció csökkenése és a forint árfolyamának erősödése miatt visszaemelhetik a közleménybe a lefelé mutató inflációs kockázatokat, annak ellenére, hogy az év egészében a célszint felett alakulhat az infláció, és a maginfláció továbbra is magas. Ezzel jelzést küldhetnek a piaci szereplők felé, hogy szükség esetén a lazítás irányába is finomhangolhatják a meglévő eszközöket - vélekedett az elemző.
Az európai vezető indexeknél az elemzők mínuszos kezdést várnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,22 pontos, 1,71 százalékos emelkedéssel, 41 967,89 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 3,08 százalékkal 2206 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,22 százalékkal 13 240 forintra nőtt, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,66 százalékkal 374 forintra csökkent, forgalma 215,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,00 százalékkal 7545 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3517,03 ponton zárt hétfőn, ez 98,17 pontos, 2,87 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve