A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos csökkenéssel, 69 781,30 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután kedden negatív korrekció történt a hazai részvénypiacon.
A BÉT részvényindexe, a BUX 466,95 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 69 782,02 ponton zárt kedden.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP nem tudta áttörni a 17 700 forintnál húzódó ellenállást, támasz 17 270 forintnál látható. Kedden az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,5 százalékkal 17 435 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Mol a 200 napos mozgóátlagot tesztelte a keddi kereskedésben, ami 2868 forintnál képez fontos ellenállási szintet, támasz 2840 forintnál húzódik. A részvény 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2854 forintra erősödött kedden, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
A Richter is megérintette a 200 napos mozgóátlagot, ami támaszt jelent 9163 forintnál, míg ellenállás a 30 napos mozgóátlag 9376 forintnál. Kedden a papír árfolyama 130 forinttal, 1,39 százalékkal 9245 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Az elemző jelezte:
a vállalat kedden piaczárás után közölte, hogy megtörtént a megállapodás a Mithra és leányvállalatának egyes belgiumi eszközeinek megvásárlásáról.
A Magyar Telekom árfolyamában 1022 forintnál húzódik rövid távú támasz és 1038 forintnál ellenállási szint. A részvény árfolyama 4 forinttal, 0,39 százalékkal 1024 forintra nőtt, forgalma 529,2 millió forint volt kedden.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve