A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A nemzetközi befektetői hangulat kedvezőtlen, a magyar részvényindexet főként a Mol húzta, de a nap végén az OTP is pluszban zárt. A Mol erősödését az olajárfolyam emelkedése segítette, az OTP pénteken hajnalban megjelent gyorsjelentése pedig nem lett rossz, bár az elemzői várakozásokat nem sikerült lényegesen túlszárnyalni - értékelte a napot Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
A vezető részvények közül a Richter és a Magyar Telekom mínuszban zárt, nem érkezett olyan vállalati hír, ami a csökkenő trendet megfordította volna - jelezte.
A Mol 48 forinttal, 2,22 százalékkal 2210 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,37 százalékkal 13 360 forintra nőtt, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,73 százalékkal 406 forintra csökkent, forgalma 81,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,31 százalékkal 8280 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3669,15 ponton zárt pénteken, ez 25,53 pontos, 0,70 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve