A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 270,04 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 55 504,98 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy enyhén negatív befektetői hangulatban esett a BUX.
Az OTP papírjaiban folytatódott a technikai korrekció, a befektetők egy része a Moody's esti döntése előtt vált meg részvényeitől. Az Opus-szal kapcsolatban nem érkeztek hírek, az árfolyam 12 százalékkal ugrott pénteken, így továbbra is komoly volatilitás jellemzi a kereskedést – fogalmazott.
- A Mol árfolyama nem változott, 2662 forinton zárta a kereskedést 698,2 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 2,75 százalékkal 13 970 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,07 százalékkal 463 forintra esett, forgalma 169,1 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,59 százalékkal 8965 forintra nőtt, a részvények forgalma 913,9 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4591,21 ponton zárt pénteken, ez 153,10 pontos, 3,45 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve