A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta:
a magyar részvényindex gyengülése a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal magyarázható, az év eleji emelkedés kifulladóban van.
A Magyar Telekommal kapcsolatban megjegyezte, hogy a befektetők a társaság piaczárás után közzétett gyorsjelentésére vártak, aminek hatásai a csütörtöki kereskedésben jelennek majd meg.
A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2704 forintra csökkent, 729,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 870 forintra erősödött, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 377 forint maradt, forgalma 90,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama is változatlan, 7790 forint, a részvények forgalma 885,7 millió forintot ért el.
A BUMIX 3619,88 ponton zárt szerdán, ez 2,23 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve