A londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,65 százalékos, a párizsi CAC-40 index és a madridi IBEX-35 egyaránt 0,46 százalékos, míg a milánói FTSE MIB 0,92 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,62 százalékkal nőtt.
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,69 százalékos pluszban, 460,82 ponton zárt, de napközben 461,02 ponton újabb történelmi csúcson is járt. A DAX-index 15 806,90 ponton ugyancsak újabb rekordot ért el nem sokkal zárás előtt, végül valamivel alacsonyabb szinten, 15 790,51 ponton fejezte be a napot.
Kapcsolódó
A nap nyertesei az ingatlanvállalatok, a közművek és az egészségügyi vállalatok voltak, alindexük 1,4 százalék és 1,6 százalék közötti mértékben kúszott feljebb. Az utazással és a szabadidő eltöltésével kapcsolatos cégek 1,3 százalékot veszítettek értékükből, főleg a brit légitársaságok szenvedték meg a napot, például az EasyJet 3,62 százalékos mínuszban zárt.
Az Egészségügyi Világszervezet hétfőn közölte, hogy kezd dominánssá válni a koronavírus súlyosan fertőző delta változata, miközben sok ország még nem kapott elegendő oltóanyagot ahhoz sem, hogy megvédjék az egészségügyi dolgozókat. Az új esetek számának emelkedése ellenére Anglia továbbra is fel akarja oldani a járványügyi korlátozásokat a jövő héten.
A múlt héten erősen kilengtek az árak a globális piacokon, mivel a friss amerikai és kínai adatokból azt olvasták ki a befektetők, hogy a gazdasági növekedés esetleg már elérte a csúcsát. Ezek a félelmek felhajtották az államkötvények árát, a részvényárfolyamokat viszont lerántották. A BCA Research kanadai székhelyű kutatóintézet elemzői arra figyelmeztettek, hogy a kötvényhozamok múlt heti erőteljes csökkenése még nem tükröződött a részvénypiacokon vagy az árupiacokon. "Nem zárható ki, hogy a következő hónapokban bekövetkezik a korrekció".
A New York-i tőzsdeindexek is felfelé tartanak a múlt heti csökkenés után. Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,20 százalékos, az S&P 500-as index 0,16 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,08 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a világgazdasági növekedés lassulását övező aggodalmak hatására.
A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,56 százalékos mínuszban, 75,13 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 0,62 százalékos veszteségben, 74,10 dolláron forgott este háromnegyed hat körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,26 százalékkal, 1803,20 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,33 százalékkal, 1804,70 dollárra esett New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1853 dollárt adtak, 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve