Az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 1,05 százalék nyereséget mutatott a még nem hivatalos záróadatok alapján. Frankfurtban 0,62 százalékkal magasabban fejezte be a kereskedést a DAX index, a párizsi CAC-40 pedig 0,74 százalékkal emelkedett.
A londoni index heti eredménye három és fél százalék veszteség, a frankfurti index is több mint három százalékkal gyengült, a párizsi pedig közel három százalékkal.
Kapcsolódó
Az EuroStoxx50 index 0,84 százalékkal emelkedett pénteken, a héten pedig két és fél százalékkal gyengült.
Elsősorban a technológiai részvények erősödtek pénteken, az ágazati index több mint egy százalékkal emelkedett. Az Infineon kétszázalékos erősödést ért el, a Dialog Semiconductor papírja négyszázalékosat, az STMicroelectronics pedig háromszázalékosat. Az ágazat papírjait az Apple termelésnövelési terve segítette feljebb. Sajtójelentések szerint az Apple a nagy érdeklődésnek köszönhetően tíz százalékkal növeli az iPhone 11 gyártási volumenét.
Londonban a tőzsdeüzemeltető LSE részvénye két százalékkal erősödött, miután bennfentes értesülések szerint a főrészvényesek átvételi ajánlata megemelésére kérték a hongkongi tőzsde üzemeletetőjét. Az LSE korábban hivatalosan visszautasította a hongkongi tőzsdeüzemeltető kivásárlási ajánlatát.
Az olaj ára emelkedett pénteken, de ezzel együtt is nagy eséssel fejezi be a hetet a világpiaci kereslettel kapcsolatban kialakult aggodalmak miatt. Az európai kereskedési idő végén a Brent hordónként 58,52 dolláron 1,40 százalék áremelkedést mutatott, a WTI ára pedig 0,72 százalékkal 52,83 dollárra emelkedett. A WTI heti vesztesége közel hat százalék, a Brent pedig több mint négy és fél százalékot adott le.
Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik erősebben 1,0980 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1507,22 dollárra emelkedett. Az euró a héten 0,4 százalékkal erősödött a dollárral szemben, az arany ára 0,7 százalékkal emelkedett - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve