A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai tőzsdeindexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi akár két-három százalékos eséssel is kezdhetik a pénteki kereskedés, az euróövezeti EuroStoxx50 index is közel két százalék gyengüléssel nyithat - számolt be az MTI.
A Brent ára pénteken az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával 2,65 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 50,36 dolláron, a WTI nyersolaj ára pedig 3,04 százalékkal 45,66 dollárra csökkent.
Az olajár már csütörtökön egy éves mélypontot ért el, péntekre viszont már 14 havi mélypontra süllyedt. A heti közel 15 százalékos áresés négy éve a legnagyobbnak számít.
Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,1008 dolláron, az arany spot ára pedig unciánként 1629,36 dolláron áll 0,77 százalékos csökkenés után.
Csütörtökön három százalékot meghaladó veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 3,63 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 3,75 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 3,40 százalékkal csökkent.
Londonban 3,49 százalék veszteséggel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,19 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 index 3,32 százalékkal végzett alacsonyabban. Madrid 3,55 százalék, Milánó 2,66 százalék indexveszteséggel fejezte be a csütörtöki tőzsdenapot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve