Elsősorban a mezőgazdaság javuló teljesítményének köszönhetően idén 0,2 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. A fogyasztás is lassan pozitívan járulhat hozzá a bővüléshez, az viszont továbbra is aggasztó, hogy a beruházások visszaesése nem állt meg, ez pedig nem csak most fogja vissza a növekedést, hanem a jövőben is negatív hatással lehet - emelte ki egy szerdai sajtóbeszélgetésen Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.
A monetáris politika kilátásaival kapcsolatban a szakember kiemelte: van még tér a kamatcsökkentésre, alapforgatókönyv szerint négy százalékig mérséklődhet az irányadó ráta, ha kedvezően alakulnak a piaci folyamatok, akkor talán ez alá is csökkenhet, de a 2,5-3 százalékos várakozások irreálisak. Trippon szerint a fundamentumok nagyobb kamatcsökkentést is lehetővé tennének, hiszen a növekedés lanyha, az inflációs nyomás pedig gyenge.
Mindenkit váratlanul értek Varga Mihály hétfői bejelentései, mivel ezek teljesen ellentétesek voltak a kormány és a nemzetgazdasági miniszter utóbbi időben hallott kommunikációjával - véli a CIB vezető elemzője. Szerinte nincs jobb magyarázat a csomagra, mint az, hogy a kormány egy puffert képez a költségvetésben arra, hogy a következő időszakban lazítson. Trippon Mariann szerint a csomag problémája, hogy teljes egészében a bevételi oldalt érinti, valószínűleg negatívan hat majd a növekedésre, ráadásul derült égből villámcsapásként jött akkor, amikor már mindenki kezdett bízni abban, hogy a gazdaságpolitika visszatér egy kiszámítható pályára. Ebből a szempontból a bizalomnak és az üzleti környezetnek biztos nem tesz jót az újabb kiigazítás.
A bank elemzői az év végére 290 forintos euróárfolyamot várnak, azonban hektikus mozgások mellett a 285-310-es sáv lehet irányadó. A magyar kötvények hozamcsökkenése Trippon Mariann szerint kifulladt, az öt százalék körüli tízéves hozam már nem volt reális.
Befektetési szempontból 2013 a befektetési alapok éve lehet az eddigi jelek szerint, a bankbetétek kárára emelkedett az ebben az instrumentumban elhelyezett vagyon, ami arra utal, hogy elindult a hozamvadászat - vázolt fel Hajdu Egon, a CIB Alapkezelő befektetési igazgatója.
A szakember szerint tavaly nem volt nehéz vonzó hozamot elérni, mert szinte minden eszközosztály jól teljesített, ehhez képest idén a fejlődő piacok és a nyersanyagok gyengébben szerepelnek. Mostanra a fejlődő országokat nem kezelik egységes eszközosztályként, a kisebb régiókat és az egyes országokat egyenként érdemes fundamentálisan elemezni.
A fejlett piacok megtorpanása Hajdu szerint azzal magyarázható, hogy az év elején szinte megállíthatatlanul mentek történelmi csúcsra az indexek. A Fed kötvényprogramjának leállításával kapcsolatos félelem egy kiváló alibi volt arra, hogy a profit egy részét realizálják a befektetők. A befektetési igazgató szerint ha a Fed csökkenti a kötvényvásárlást, azzal a meglévő likviditás nem csökken a piacon, csak a havi növekedési ütem lesz visszafogottabb. Ráadásul tavasszal a japán jegybank is elindította likviditásnövelő programját és Hajdu Egon szerint a szeptemberi német választások után az ECB is hasonló programba kezdhet. Éppen ezért a monetáris politika továbbra is támogató lehet a fejlett piacok számára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve