A vállalat 6,42 milliárd dolláros árbevétele ugyan meghaladta az előzetes 6,24 milliárd dolláros becsléseket, ám az egy részvényre jutó 15 centes profit messze alulmúlta a 22 centes elemzői konszenzust. Az aluminiumipari óriás 172 millió dolláros profitot ért el az egy évvel korábbi 61 millió dollárhoz képest.
A vállalat vezére, Klaus Kleinfeld szerint az Európán kívüli régiókban továbbra is növekedést tapasztal a vállalat, bár ennek a dinamika már kisebb visszaesést mutat az elmúlt hónapok bizonytalanságai közepette. Kleinfeld ugyanakkor megerősítette, hogy az idei évre 12 százalékos növekedéssel számolnak, továbbá 2020-ig még mindig az aluminium iránti kereslet duplázódását várják.
A vállalat részvényei 2,1 százalékos nyereséget értek el kedden, ám a tőzsdezárást követő gyorsjelentés eredményei után 5 százalékot zuhantak a részvények.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve