Biztató kezdet után megfordult a hangulat a magyar piacon, a BUX több mint 0,8 százalékos eséssel zárt. A nap vesztese a Mol és az OTP volt. A forint a reggeli erősödés után zárásra 314 forint fölé gyengült újra. A nyugat-európai tőzsdék emelkedéssel tudtak zárni, például a német DAX index 1,6 százalékos emelkedést produkált - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
A forint és a forinteszközök lekövették a régiós folyamatokat. A kelet-európai piacok esését azzal magyarázta, hogy a Fed szerda esti ülésén nem várnak kamatemelést, de világos iránymutatásra számít a piac. Mivel a délután publikált amerikai munkaerőpiaci adatok is nagyon jók lettek, a kelet-európai eszközöket elkezdték eladni, ennek tudható be, hogy a régió Nyugat-Európával ellentétesen mozgott - mondta.
Kapcsolódó
A Mol 80 forinttal, 2,66 százalékkal 2922 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 270 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,44 százalékkal 452 forintra erősödött, forgalma 265,1 millió forint volt. (Áprilisban állta a sarat a tőzsde.)
A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 1,71 százalékkal 5345 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve