Nem volt jó a nemzetközi hangulat, a BUX mintegy 1,5 százalékos csökkent. A vezető részvények közül az OTP és a Mol volt a leginkább alulteljesítő. A nemzetközi piacok mínusz 0,2-0,4 százalékon nyitottak, amit egész nap megtartottak. Újra fellángolt a Kína és Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború, ami némi bizonytalanságot okozott a piacokon - mondta Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1-en.
A hét fontos eseményei közül kiemelte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülését és az ugyancsak kedden publikálandó inflációs jelentést, a japán jegybank szerdai kamatdöntő ülését, továbbá azt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke fel fog szólalni egy rendezvényen, amire a befektetők figyelni fognak.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,52 százalékkal 2846 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 2,03 százalékkal 9895 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,99 százalékkal 409 forintra erősödött, forgalma 125,2 millió forint volt.
A Richter-papírok 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5050 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3607,52 ponton zárt hétfőn, ez 27,08 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve