Az ázsiai tőzsdeindexek nagy emelkedéssel indították a keddi globális kereskedési napot, követve az amerikai piacokon hétfőn bekövetkezett pozitív fordulatot. A Fed bejelentette, hogy gazdaságélénkítő monetáris intézkedéseit kiterjesztve vállalati kötvényeket vásárol a másodlagos piacon. Médiajelentések szerint a Trump adminisztráció emellett ezer milliárd dolláros infrastrukturális beruházási programot készít elő.
A japán jegybank kamatdöntő ülésén pozitív előrejelzést adott a gazdaságnak a koronavírus-járvány utáni helyreállításáról és hatékonynak ítélte meg az eddig bevezetett mennyiségi monetáris gazdaságösztönző intézkedéseket.
Kapcsolódó
Az európai kereskedési idő kezdete előtt mintegy két órával a tokiói tőzsdeindex 4 százalék körül nyereségben járt, a sanghaji árfolyamindex 1 százaléknyi emelkedést mutatott, Hongkongban 3 százalékos, Tajvanon 2 százalékos erősödést ért el az árfolyammutató, míg Szöulban 4,5 százalékosat.
Hétfőn az európai tőzsdék napi mélypontjuknál lényegesen magasabban, de többségében ezzel együtt is veszteséggel zártak. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,30 és 0,28 százalékkal gyengültek, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,55 százalékkal csökkent. Londonban 0,66 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,32 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,49 százalékkal csökkent. A madridi tőzsde 0,46 százalékos indexcsökkenéssel fejezte be a hétfői kereskedést, Milánóban viszont 0,46 százalékos indexemelkedésre került sor.
Az olajár kedden már lefelé korrigálta a hétfőn elért két és fél százalékos nyereségét. Hétfőn sajtóértesülések jelentek meg arról, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők tartják magukat önkéntes termeléskorlátozási kvótájukhoz. Az olajár emelkedését a járvány egy lehetséges második hulláma tartja kordában, ami ronthatná a keresleti kilátásokat.
Az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával a WTI ára 0,03 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedésben hordónként 37,11 dolláron, a Brent ára pedig 0,05 százalékkal 39,70 dollárra csökkent.
Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik erősebben 1,1339 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1727,58 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve