A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,30 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,67 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,14 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,41 százalékkal nőtt a nyitásban az előzetes várakozásoknak megfelelően.
Az eurót 1,1017 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek délelőtt kilenc órakor, 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,74 százalékos drágulással, 60,13 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,81 százalékos emelkedéssel, 54,52 dolláron forgott közép-európai idő szerint kilenc órakor.
Felfelé hajtja az árakat az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kedvező alakulásába vetett remények újraéledése, valamint az, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jelezte, az eddiginél nagyobb mértékben korlátozhatja a kitermelést.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,24 százalékkal, 1504,45 dollárra nőtt.
Csütörtökön mérsékelt nyereségekben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,28 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,58 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,27 százalékos pluszban zárt. Milánóban 1,03 százalékkal, Madridban pedig 1,25 százalékkal nőtt az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,65 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,66 százalékkal emelkedett, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,92 százalékkal kúszott feljebb.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,57 százalékos, az S&P 500-as index 0,64 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,60 százalékos pluszban zárta a kereskedést csütörtökön.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve