A cég tavalyi vesztesége 5,265 milliárd euró volt, öt éven belül negyedszer zárt veszteséggel. A legnagyobb németországi kereskedelmi banknak két éve 341 millió euró nyeresége volt.
A Deutsche Bank tavalyi bevétele 8 százalékkal, 23,165 milliárd euróra zsugorodott.
Kapcsolódó
Csütörtökön a bank arról is jelentett, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a vesztesége 1,483 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 409 millió euróról, a bevétele pedig 4 százalékkal, 5,349 milliárd euróra süllyedt.
Elemzők a negyedévre szerényebb, 1,04 milliárd euró veszteségre és némileg kisebb, 5,3 milliárd euró bevételre számítottak.
A Deutsche Bank tavaly júliusban indította el 3,4 milliárd eurós szerkezetátalakítási tervét. A strukturális átalakítás célja, hogy ismét stabilan nyereséges legyen. A bank ennek keretében például 18 ezer dolgozóját elbocsátja, közülük 4100-nak már fel is mondott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve