Az euró jegyzése a kora reggeli 335,51 forintról 337,21 forintra emelkedett este hat órára. A forint történelmi mélypontját a múlt héten szerdán érte el az euró 340,37 forintos jegyzésén.
A gyengülés oka egy cikk szerint az lehet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bekérette a bankokat, és jelezte, hogy túlzott mértékben emelkedett a bankközi kamatszint. Ez azt a benyomást kelthette, hogy az MNB nem feltétlenül nézi jó szemmel a piacon gyorsan megindult monetáris szigorítást. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek úgy vélekedett, hogy ebből látszik, hogy a jegybanknak éppen csak a "tűzoltás" a célja, az, hogy ne hirtelen gyengüljön a forint nagyot. A piac most kevésbé hisz az MNB elkötelezettségében, hogy valóban mindent hajlandó megtenni azért, hogy az inflációt visszaszorítsa - tette hozzá.
Kapcsolódó
A dollárt a kora reggeli 310,86 forint után este hatkor 312,42 forinton jegyezték. Nap közben a legmagasabb jegyzés 312,48 forint volt, megközelítve a dollár valaha elért legmagasabb jegyzését, a múlt hét csütörtöki 312,95 forintot.
A svájci frankkal szemben is gyengült a forint, az alpesi deviza jegyzése 316,15 forintról 317,58 forintra ment fel. A svájci frank öt éve, a 2015 januári 333,01 forinton érte el a legmagasabb jegyzését.
A dollár este hat óra körül erősödni kezdett az euróval szemben, az eurót nem sokkal később 1,0788 dolláron jegyezték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve