Bár az éjjel még nagyon erős volt, a reggeli nyitás után már gyengült a forint, amelynek árfolyamán az uniós költségvetésről szóló megállapodás átmenetileg sokat javított. Az euró ára 355 forint fölé emelkedett a nyitás után is, de hajnalban még 353,728 forintos jegyzés is volt a piacon. Ilyen erős utoljára augusztusban volt az euróval szemben a magyar fizetőeszköz.
A jelenlegi nemzetközi környezet kedvez a forintnak - mondták a héten a Concorde szakértői is. Ha minden jól megy, akár a koronavírus-járvány előtti szintre is visszakerülhet az árfolyam (330 forint körül járt akkor az euró ára). A piac álláspontja a hét elején még az volt, hogy azon sok múlhat, hogy Magyarország meg tud-e állapodni az unióval, és kap-e majd támogatást a helyreállítási alapból.
A megállapodás azonban létrejött, és a forint azonnal erősödni is kezdett a hírre, és bár pénteken a nyitás után már meredeken emelkedett az euró ára, a szakértők szerint lehet esély a további erősödésre is. "Az euró-forint szeptember óta egy fej-váll alakzatot formázott, ahol a 356-os támaszszint játssza a nyakvonal szerepét. Ebből a mintából az következik, hogy a 356-os szint letörését követően az euró további 13 forintos korrekciót szenvedhet egészen 343-ig. A 343-as szint júniusban és augusztusban is támaszként funkcionált" - írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.
A dollárral szemben is erős a forint, 291 forint alatt is járt az amerikai deviza ára a reggeli órákban, bár most már 292 fölött jegyzik. Augusztus elején volt hasonlóan erős utoljára a forint a dollár ellenében. A svájci frank árfolyama 330 forint alatt volt péntek reggel.
Reggel 8 óra körül a dollár is erősödött az euróval szemben, az eurót délelőtt háromnegyed 10 körül 1,2127 dolláron jegyezték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve