Az euró jegyzése a kora reggeli 382,57 forintról este hat órára 388,26 forintra ugrott, ami 1,5 százalékos forintgyengülés. A dollárt kora reggel 357,35 forinton, este hatkor pedig 364,20 forinton jegyezték. A svájci frank jegyzése 371,49 forintól emelkedett 378,08 forintra. A forint a dollárral szemben 1,9 százalékkal, a svájci frankkal szemben 1,8 százalékkal gyengült.
Devizapiaci szakértők a forint szerdai gyengülését a monetáris politika várható alakulásáról kedden tett jegybanki jelzésre vezetik vissza. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt két hónap rendkívüli körülményei közepette meghozott intézkedéseket követően már "megfelelő opció lehet az ütem nagyjából felével folytatni az alapkamat-emelési ciklust".
Nyilatkozatában az alelnök megerősítette, hogy a jegybank elsődleges célja továbbra is az infláció emelkedésének a megállítása, majd a 3 százalékos cél elérése. Ennek érdekében a jegybank továbbra is "határozott lépéseket" tart szükségesnek és az alapkamat további fokozatos emelésére rendezkedik be.
Szerda esti jegyzésén a forint a hó eleji árfolyamához képest 2,6 százalékkal áll gyengébben az euróval, 1,6 százalékkal gyengébben a dollárral és 2,7 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve