A profitot ezúttal is számos egyszeri tétel befolyásolta. A céltartalékfeloldások 1,8, a Washington Mutual csődeljárása kapcsán indított eljárás peren kívüli egyezsége pedig 1,1 milliárd dolláros adózás előtti pluszt hozott. Az ellenoldalon a vállalati üzletágnál a további esetleges - főleg jelzálogokkal kapcsolatos - kártérítési perekre képzett 2,5 milliárd dolláros céltartalék, illetve a a tavalyi harmadik negyedévben az eredményhez még nagyban hozzájáruló könyvelési tétel, a cég kamatkülönbözeteinek szűkülése 900 milliós negatív hatást gyakorolt.
Jamie Dimon vezérigazgató a gyorsjelentésben leszögezi, az első negyedév eredményei a lakossági jelzáloghitelek, illetve a hitelkártyák piacán tapasztalt pozitív fejleményeket tükrözik, ami indokolttá tette a céltartalékfeloldást . Ennek ellenére a jelzálog üzletágnál a továbbiakban is magas költségekre és leírásokra számítanak a peres eljárások miatt.
Kapcsolódó
A társaság gyorsjelentésében közölte, a papíronkénti osztalékát 30 centre emeli, valamint 15 milliárd dolláros részvényvásárlási programba kezd.
A bankcsoport bevétele az időszak során éves összevetésben 6 százalékkal 27,4 milliárd dollárra bővült, míg a jelzálogkérelmek 33, a hitelkártya forgalom pedig 12 százalékkal növekedett a 2011-es első negyedévi értékhez képest.
Az értékpapírokra és kötvényekre kihegyezett befektetési szolgáltatási üzletágnál a közlemény szerint rekordértékre, 17 900 milliárd dollárra bővült a kezelt állomány értéke.
A JPMorgan Basel-III szerint számított Tier 1 common tőkemegfelelési mutatója az időszak végén 8,4 százalékon állt (amivel Európában már megbukna az EBA stressztesztjén.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve