A Deutsche Bank tavaly áprilisban tette közzé, majd októberben frissítette új stratégiai tervét, amelynek értelmében többek között a Postbank leválasztásával növelnék a társaság profitabilitását és javítanák tőkehelyzetét. A bank emellett 10 országból kivonul, 9 ezer főt (a Postbankkal együtt akár 28 ezret) elbocsát, és csökkenti befektetési banki üzletága méretét.
A legnagyobb német bank korábban 2016 végéig ígérte a Postbank többségi részesedésének eladását, a brit üzleti napilap forrásai szerint azonban valószínűtlen, hogy ez így lesz, egy kisebbségi részesedést azonban tőzsdére vezethetnek még a bankból.
A Deutsche Banknak egy adóügyi elszámolás miatt idén év vége után lenne érdemes megválnia a Postbanktól, ekkor lesz ugyanis 5 éve, hogy megszerezte a leánybankot. A német adóhatóságokkal egyes források szerint egyelőre nem sikerült megegyeznie arról, hogy ezt megelőzően se kelljen az eladás miatt adót fizetnie.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve