Amennyit kértek az európai bankok az ECB ingyenpénzéből, azt meg is kapták - ezúttal ez összesen 529,5 milliárd euró volt. Ez a szám mind a várakozásoknál, mind az előző körnél magasabb likviditáspumpálást jelent. A Reuters előzetes konszenzusa 470 milliárd, a Bloombergé pedig 500 milliárd euróról szólt, míg a karácsony előtti, első korlátlan hároméves refinanszírozási tender 489 milliárd euró kihelyezéséhez vezetett.
Az előző tenderen 523 pénzintézet vett részt, mostanra azonban már többen kaptak a lehetőségen, és 800 bank kért pénzt. Ez egyben azt jelenti, hogy az egy bankra számolt refinanszírozási hitelfelvétel csökkent, a decemberi 935,4 millió euróról 661 millió euróra. Ennél is fontosabb lehet, hogy míg az előző tenderen még a nettó likviditásbővülés csak 193 milliárd euró volt, addig ez most körülbelül 400 milliárdra emelkedett, a bankok tehát többségében már nem a korábbi hiteleiket újították meg, hanem hasznot akarnak húzni az olcsó hitelekből szerzett források jövedelmező eszözökbe történő befektetéseiből.
Kapcsolódó
Az igazán sokkoló eredmény egy ennél nagyobb eltérés lett volna: egy alacsony szám arra utalhatott volna, hogy normalizálódik az európai bankközi hitelezés helyzete, míg egy kiugróan magas értéknek azért örülhettek volna a befektetők, mert ismét rengeteg többletpénz kerül a rendszerbe.
Az európai bankok a két LTRO tenderben kihelyezett ezermilliárd euróval gyakorlatilag finanszírozták magukat egészen 2014 végéig, tehát kevésbé érintettek az eurózónából érkező további várható sokkhatásoknak - emelték ki a Goldman Sachs elemzői az eredmény ismeretében kiküldött levélben. Emiatt elválhatnak a banki- és a szuverén adósságok finanszírozási trendjei, csökken a hitelállomány-leépítésre irányuló nyomás az európai bankokon, és ezért talán a hitelezés is lendületet kaphat.
Az LTRO 2 hatását ellentmondásossá teszi azonban, hogy néhány bank úgy döntött, hogy nem vesz részt benne. Ez megerősíti az eddig rettegett stigma-jelleget, hiszen a befektetők joggal következtethetnek arra, hogy az ECB-forrásokat jobban igénybe vevők pénzügyi helyzete meglehetősen borús.
Elemzők szerint nem bizonyos, hogy a mostani LTRO is az előzőhöz hasonló rallyt okoz majd a kockázatosabb eszközök osztályában, hiszen annak hatása jelentős részben a hangulatjavítást szolgálta: a befektetők megnyugodhattak, hogy az ECB korlátlanul beáll a pénzügyi szektor mögé, és megakadályozza a súlyosabb hitelállomány-összeomlást. Bár a bankok a tőke jelentős részét az ECB-ben tartották egynapos betétek formájában - az utóbbi időben félezer milliárd euró körüli egynapos betétállomány most várhatóan még jobban emelkedni fog -, a hatás mégis egyértelműen jelentkezett. A megváltozott hangulatban ugyanis a korábban biztonságos eszközökben álló tőke megindult a kockázatosabbak felé, ami nagy rallyt okozott a részvénypiacokon, a kockázatosabb kötvények között, valamint a feltörekvő piaci országok devizái esetében.
A piacok közvetlen reakciója mindenesetre pozitív volt: a spanyol kötvények hozama esett, akárcsak a perifériaországok cds-felárai, az európai tőzsdeindexek erősödése folytatódott, az euró pedig kis mértékben erősödött a dollárral szemben. A hírre tehát azonnal nem jelentek meg az eladók vagy a profitrealizálók. Az európai tőzsdeindexek azoban azóta elvesztették az LTRO-eredmény utáni nyereségüket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve