A legtöbb intézményi befektető óvatos a hazai eszközök tekintetében, miközben nemzetközi szinten valamelyest a piacok megnyugvásával, és - főként a feltörekvő országokat illetően - a részvénypiacok pozitív teljesítményével számolnak - derül ki a K&H Alapkezelő felméréséből. A megkérdezettek között a legnagyobb megosztottság az euró alapkamat jövőbeni változásával kapcsolatban tapasztalható, miközben szinte egységes a kép a magas euró/forint árfolyamszint fennmaradását illetően.
A K&H Alapkezelő arról kérdezte a hazai pénztárakat és pénzintézeteket, mire számítanak egyes befektetési instrumentumok értékének egy éves változását illetően. Az intézményi befektetők számára a jövő évi befektetési politika kialakítása jellemzően a negyedik negyedévben történik, ezért a befektetési piac alakulása szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy ezen piaci szereplők hogyan vélekednek a hazai és nemzetközi trendek változásáról - mondta a Horváth István. Idén 29 intézményi befektető, köztük nyugdíj- és egészségpénztárak, bankok, biztosítók, alapkezelők, valamint egyéb pénzintézetek vettek részt a megkérdezésben, amelyek együttesen több száz milliárd forint intézményi vagyont képviselnek.
Az idei felmérés alkalmával az euró/forint árfolyamot tekintve alakult ki a legegységesebb vélemény, a többség egyértelműen a szeptember elején tapasztalt 290 euró/forint árfolyam fennmaradását valószínűsíti leginkább. A további, hazai szempontból leglényegesebb devizák tekintetében az euró dollárhoz képesti erősödését várják a befektetők, miközben a svájci frankkal szemben az intervenciós szint tartásával számolnak. Az euró árfolyamát a következő hónapokban is feltehetően az eurózóna tagállamainak államadósság helyzete, ezen belül is az egyre biztosabbra vett görög csődesemény bejelentése fogja mozgatni, egy éves távra tekintve azonban a helyzet stabilizálódásával és az eurózóna fennmaradásával terveznek a befektetők - fogalmazott a befektetési szakember.
Mivel a jelentősebb makroadatok alapján a következő egy évben a legjobb esetben is csak visszafogott gazdasági növekedés prognosztizálható, ezért nem meglepő, hogy a kőolaj világpiaci árára vonatkozóan nem várnak jelentős emelkedést az intézményi befektetők. Pozitívnak tekinthető viszont, hogy miközben nem számítanak az arany világpiaci árának további emelkedésére, a feltörekvő részvénypiacok esetében növekedést valószínűsítenek, ami mindenképpen a jelenlegi, meglehetősen pesszimista befektetői hangulat javulását vetíti előre.
Hazai szinten egyelőre nem ennyire optimista a kép, hiszen a megkérdezett befektetők az MNB alapkamat több mint 1 százalékpontos növekedésével számolnak, emellett a 10 éves államkötvények esetében is hozamemelkedést valószínűsítenek.
| 2011.09.19. tény | 2012.08.31. várt (átlag) | |
| MNB alapkamat | 6,00% | 7,29% |
| Euró alapkamat | 1,50% | 1,4% |
| 10 éves államkötvények referencia hozama | 7,78% | 8,29% |
| EUR/HUF árfolyam | 290,99 | 291,13 |
| EUR/USD árfolyam | 1,3637 | 1,3111 |
| EUR/CHF árfolyam | 1,2057 | 1,1981 |
| BUX index | 16 295 | 16 175 |
| MSCI World Index | 1 156,5 | 1 167,8 |
| MSCI Emerging Market Index | 949,4 | 1 004,8 |
| kőolaj (WTI) | 85,7 | 84,2 |
| arany (USD) | 1 778,7 | 1 758,9 |
| Forrás: K&H Alapkezelő | ||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!