Ekkor azonban esésnek indultak az árfolyamok, egyedül a londoni FTSE-100 tudott 0,1 százalékos emelkedéssel zárni, ám a párizsi és a frankfurti tőzsde már negatív tartományban végzett: előbbi 0,1, utóbbi 0,2 százalékos eséssel. Draghi elmondása szerint hiába romlik rohamosan az európai gazdaság állapota, szóba sem került a monetáris politika lazítása - például az egyes piaci szereplők által várt újabb kamatcsökkentés - az európai jegybank barcelonai kihelyezett ülésén, a legtöbb piaci megszólaló szerint azonban nem túl hiteles, hogy az ECB még mindig az LTRO tendereken kihelyezett likviditásban bízik.
Az olasz bankok árfolyama ennek megfelelően szakadt, az UniCredit 4,7, az Intesa Sanpaolo pedig 3 százalékot esett. A többi ország bankjai sem úszták meg a mészárlást, a vártnál jobbat jelentő Société Générale például 4,9 százalékot, a Deutsche Bank 2,7 százalékot, a Banco Popular Espanol pedig 2,4 százalékot esett.
Nem szerepeltek jól a londonban jegyzett nyersanyagtermelők sem, az Antofagasta például ötszázalékos eséssel zárt. Veszteségről beszámoló gyorsjelentését követően 11 százalékot vesztett értékéből a belga Delhaize Group. A délután elkedvtelenedő befektetőket további pofonként érte délután az amerikai nem-szolgáltatói ISM, ami jelentősen és váratlanul visszaesett - bár ezt részben ellensúlyozta a javuló munkaerőpiaci adat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve