Jelentős mértékű goodwill leírásokat hajtott végre a tavalyi negyedik negyedévben az osztrák Erste Bank, s ennek hatására veszteséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet - derült ki a társaság ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. A csoport összesen 383 millió euró értékben írt le goodwillt, ebből 282,3 millió euró a román leánybankhoz, a BCR-hez köthető, a horvát leány esetében 52 millió euróra rúgott ez a tétel. Emelkedett a a bankadók összege is, Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában ez összesen 311 millió euróval terhelt meg a bank eredményét a 2012-es 244 millió euró után.
A csoport összesített eredménye így mindössze 61 millió euró lett, ami jelentős csökkenés az egy évvel korábbi 483 millió eurós profithoz képest. A bejelentés ugyanakkor nem érhette elvileg meglepetésként a piacot, hiszen az Erste az elmúlt hónapok során már két közleményben is felkészítette a befektetőket a hatalmas goodwill leírásra, két héttel ezelőtt konkrétan bejelentette, hogy mekkora eredmény vérható a csoporttól.
A menedzsment javaslata szerint a bank 20 centes osztalék kifizetését tervezi a tavalyi év után, egy évvel korábban 40 cent volt ez az összeg, a Bloomberg tudósítása szerint az elemzők átlagosan 25 centre számítottak.
A magyar leánybank tovább növelte veszteségeit, a 2012-es 55,1 millió után tavaly már 108,9 millió euró mínuszt termelt. A növekedés a jelentés szerint jórészt a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének tudható be, ez összesen 49 millió euróval rontotta a leánybank profitját.
Az osztrák érdekeltségek összprofitja enyhén csökkent. Az Erste Bank Österreich nettó eredménye 4,1 százalékkal, 184,4 millió euróra csökkent, a csoport többségi tulajdonában lévő takarékbankoké viszont 1,3 millió euróval 22,8 millió euróra emelkedett.
A román BCR 2012-es 294 millió eurós veszteség után tavaly 127,9 millió euró profitot termelt, a cseh leányé 18 százalékkal 493 millió euróra csökkent. Szlovákiában 2,7 százalékkal 173,8 millió euróra bővült a megtermelt profit.
A 61 millió eurós nettó nyereséget annak fényében kell értékelni, hogy a jövedelmeket terhelő adók jelentősen növekedtek az előző évhez képest, emellett további jelentős negatív hatások is jelentkeztek, például az ausztriai, a magyarországi és szlovákiai bankadó, a goodwill-leírások, valamint az ukrajnai kivonulás költsége, amelyek mindösszesen közel 770 millió eurót tettek ki - nyilatkozta Andreas Treichl, az Erste Group elnök-vezérigazgatója a jelentéssel kapcsolatban.

A piac a figyelmeztetések ellenére nagyon rosszul fogadta a jelentés számait. A kereskedés kezdetét követően 7,5 százalékkal zuhantak a bank részvényei a Bécsi Értéktőzsdén, itt azonban egyelőre megállt az eladói roham, s később 6,5 százalékos mínuszban tudták magukat visszaküzdeni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve