A dán Lego AS arra készül, hogy 1963 óta első ízben drasztikusan átalakítsa világhírű építőkockáit - írja a Wall Street Journal. A projekt azonban legalább 15 évet vesz majd igénybe, s a tervek szerint ha sikeres lesz, a vásárlók nem érzékelik majd a különbséget.
A cél, hogy a kockák előállításához olyan természetes anyagokat használjanak ezentúl, amelyeket teljes egészében növényekből nyernének ki, szemben a jelenlegi kőolaj alapanyagú műanyagokkal, amelyek felelőssé tehetők a cég hatalmas ökológiai lábnyomáért. A terv az, hogy az új alapanyagokból előállított építőkockák teljes egészében megfeleljenek a Lego szigorú minőségi követelményeinek, s ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezzenek, mint a jelenlegiek - mondta Tom Guy Brooks, a cég környezeti fenntarthatóságáért felelős igazgatója a lapnak.
Ha sikerrel járunk, akkor senki sem fogja majd tudni megkülönböztetni az új kockákat a régiektől - mondta. Az új technológiával készült elemek mindegyikének precízen kell majd illeszkednie a korábbi szériákhoz. A mostani Lego kockák előállítása hallatlanul precíz művelet, az öntésük során a milliméter négyezred részének megfelelő pontossággal járunk el. A kockák szín- és formatartása nagyon nagy, s speciális hangjuk van, amikor egymáshoz illesztik őket - tette hozzá.
Pénz, az van bőven
A Lego figyelme 10 évvel ezelőtt fordult először igazán a természetes alapanyagok felé, akkor a száguldó kőolajárak miatt. Azonban az árak csökkenésével ez a nyomás enyhült a csoporton - mondta Kent Furst, a Fredonia Group piackutató cég elemzője.
A cég 2014-ben 15 százalékkal növelte profitját, 7,03 milliárd dán korkánra (nagyjából 1,05 milliárd dollár), üzemi árrése pedig elérte a 24,6 százalékot. Ebben a helyzetben a motivációs erő nem is a cég profitabilitása, hanem inkább a vásárlói igények. A Lego vásárlói körében a Nielsen által világszerte elvégzett felmérés szerint azok 55 százaléka hajlandó lenne magasabb árat is fizetni a termékekért, ha azoknak pozitívabb szociális és környezetvédelmi hatásai lennének.
Furst szerint az olyan cégeknek, mint a Lego nem egy hasonló kutatási projektjük van, amely nem kizárólag a költségek csökkentésére irányul. Ennek oka, hogy vásárlóik egyre inkább figyelemmel vannak a környezeti hatásokra is, a környezetszennyező gázok kibocsátására és más, az olaj-alapú nyersanyagok által okozott káros mellékhatásokra.
A Coca-Cola például olyan eljárást keres, amellyel növényi alapanyagúra lehetne átállítania az általa felhasznált műanyag palackok gyártását. A cég a múlt hónapban mutatott be egy teljesen új palackot, amelyet többek között cukornádból, s a cukornád felhasználás során keletkező hulladékból készítenek. Igaz, ahhoz még évek kellenek, hogy a fogyasztók találkozzanak az új palackokkal az áruházak polcain.
A Lego éves szinten 77 ezer tonna kőolajat használ fel 60 milliárd kockájának és más építőelemeinek legyártásához. A cég most 100 kutatót tervez felvenni a környezetbarát projekt megvalósításához.
Brooks szerint a Lego ugyan nem zárja ki más megoldások lehetőségét sem, de elsősorban arra koncentrálnak, hogy az új anyagot hulladékból nyerjék ki, mint például kukoricaszárból, vagy más a mezőgazdasági tevékenység során keletkező felesleges anyagból, amely jelenleg semmilyen hasznos célt nem szolgál. Ez a helyes út a Lego számára. A fosszilis alapanyagok véges mennyiségben állnak rendelkezésre, és mi tisztában vagyunk ezzel - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve