Miben különbözik a technikai elemző módszere a fundamentális elemzőétől? A válaszra talán Robert Prechet Jr., az Elliott hullámelmélet modern alkalmazásának tekintélyes szakértője világított rá egy konferencián a legtalálóbban. Mint mondta, a technikai elemzőnek legalább azokat a mutatókat nem becsülnie kell, amelyekkel dolgozik. Míg a fundamentális elemzés módszere, hogy egy-egy adott termék "belső" értékét próbálja meg megbecsülni, a hasonló termék árával összehasonlítani, s ez alapján eldönteni, meg kell-e venni azt a terméket, vagy eladni, addig a technikai elemző alapvetően nem a termékkel, hanem annak árfolyamával foglalkozik. Egy részvény esetében például a fundamentális elemző igyekszik megbecsülni az adott cég várható eredményességét, árbevételének, cash-flowjának jövőbeni alakulását, erre modellt készít, amelyben számos más változót is szerepeltet, például a kockázatmentes kamatlábat, illetve az erre adott jövőbeni becslést. Érthetően minél bonyolultabb egy modell, annál több változóval számol, s minél több a becsült változó, annál nagyobb a hiba lehetősége, s annál érzékenyebb lesz a modell az előre nem látott változásokra.
A másik kritika, amelyet technikai elemzők szívesen hangoztatnak az, hogy a részvények esetében a kereskedés a tőzsdén nem cégekkel, hanem azok részvényeivel történik. Hacsak valaki nem milliárdos tőkével kezd el befektetni a tőzsdén, akkor az adott cég részvényeinek megvásárlásával nem az adott céget veszi meg, általában a cég vezetésére, osztalékpolitikájára nem lesz ettől befolyása, így számára a részvény pont annyit ér, amennyiért el tudja majd adni.
A két módszer közötti különbséget John J. Murphy, neves technikai elemző a következőképpen fogalmazta meg. A fundamentális elemzés a piaci mozgások okait tanulmányozza, míg a technikai elemző magukkal a piaci hatásokkal foglalkozik. A technicista csak a piaci hatásokra kíváncsi, csak ez érdekes véleménye szerint, az okokat nem kutatja. Bár a közhiedelem sokszor egymással ellentétbe állítja a két elemzési iskolát, az igazság az, hogy a technikai módszereket alkalmazó kereskedők sokszor széleskörű ismertekkel rendelkeznek a fundamentális elemzésről, s ez gyakran fordítva is igaz - véli Murphy.
A technikai elemzés definíciója Murphy szerint a következő:
A technikai elemzés a piaci események elsősorban grafikonok használatával történő elemzése a várható jövőbeli árfolyamtrendek előrejelzése céljából. A piaci eseményeket elsősorban az árfolyam, a forgalom és a nyitott kötésállomány alakulásán keresztül vizsgálják, tehát nem csak az árfolyam alakulása az egyetlen felhasznált információ, bár kétségkívül ez a legfontosabb.
A technikai elemzés három fontos alapvető szabályra épül. Ezek a következők:
1.A piaci reakciók mindent kifejeznek
2.Az árfolyamok trendekben mozognak
3.A történelem ismétli önmagát
Sorozatunk következő részében ezt a három szabályt fejtjük ki részletesebben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve