A Morgan Stanley elemzői szerint valójában már bőven a medvepiac idejét élik az amerikai tőzsdék, de ezt elfedik Donald Trump amerikai elnök adóreformjai. Ez nem azt jelenti, hogy Trump megváltotta volna a piacokat, hanem azt, hogy a problémák megvannak, de egyelőre csak a jelek látszanak, nem pedig az összeomlás.
A nagyvállalatoknak biztosított könnyítések miatt azok még az első negyedévben egyszeri, azonban nem fenntartható eredményjavulást tudtak felmutatni. A második negyedéves jelentésekben valószínűleg már nem lesznek ennyire fényes adatok. (A képet pedig az is torzítja, hogy az indexértékek szinten maradásában fontos szerepe van annak, hogy a társaságoknak már a január-februári beszakadáskor is bőszen vásárolták a saját papírjaikat az árfolyam szinten tartására.)
Nagy összeomlásra kár számítani - ahogy arról a Napi.hu részletesen írt - január végére ugyanis 2873 pontig szaladt fel az S&P 500-as index értéke, így egy ahhoz képest mért 20 százalékos eséssel 2298 pontig csökkenne csak az index. Ami a tavaly februári szintnek felelne meg.
Merre lehet mozdulni?
A legjobb befektetések 2018-ban az árupiaciak, amelyek több éves rekordmagasságokra érnek fel. Év/év összehasonlításban átlagosan 7 százalékos hozamot adtak, így 8 százalékkal múlták felül a részvények teljesítményét.
Egyelőre pedig arra számítanak a Goldman Sachsnél, hogy tovább erősödnek majd az árupiaci befektetések. "A robusztus termelés növekedés kimeríti a globális ellátási láncokat. Ahogy az üzleti ciklus mélyül és az inflációs aggodalmak a kamatlábakat magasabbra emelik, a nyereséghiánnyal kapcsolatos kereszteszköz-korrelációk és az árucikkek birtoklásának diverzifikációs előnyei magasabbak lesznek" - írja a bank a CNBC által szemlézett elemzésében.
Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a fokozott termelés miatt egyre több szektorban alakulhat ki keresleti piac. Emellett gondok vannak a szokásos kereskedelmi csatornákkal is a geopolitikai kockázatok miatt. Feszült a helyzet a nyugati országok és Oroszország között. Az Egyesült Államok megbojgatta a piacokat importvámokkal és szankciós döntésekkel is.
Ugyanakkor a befektetők szkeptikusak az olaj- és árupiaci befektetésekkel szemben, jóllehet a késői ciklusokban jellemzően jobban teljesítenek. Az egyik aggodalom az, hogy az árakat mesterségesen pumpálták fel eddig.
Vannak félelmek
Az aggályok miatt a Goldman elemzői szerint "a legfontosabb a jelenlegi magasabb árak tartós megmaradása, nem pedig az, hogy az árak valószínűleg sokkal nagyobbak lesznek innen, mint 2000-ben voltak".
Például azt várják, hogy a Brent ára júliusban 82,50 dollárra, a réz pedig decemberben 8 ezer dollárra emelkedik, de mindkét terméknél 2019-ben már alacsonyabb árral számolnak.
Az alumíniumnál a Goldman stratégiáinak három hónapos célpontja 2500 dollár tonnánként, de egy éven belül alacsonyabb, 2000 dolláros értéket várnak. A fém ára a múlt hónapban több mint 2600 dollár/tonnás árfolyamra emelkedett, miután az USA szankciói az orosz fémgyártót, a Ruszalt is elérték. A Goldman arra számít, hogy az orosz cég eszközeit a következő néhány hónapban át kell alakítani. Kedden az alumínium ára 2257 dollár volt.
Meddig tart a bikapiac?
A makrofolyamatok egyelőre kedveznek az árupiaci termékeknek, de éppen ez ágyazhat meg a recessziónak. A felfelé tartó árak ugyanis túl sok tőkét vonzhatnak.
A történelem azonban azt sugallja, hogy recesszió lesz, amelyet potenciálisan a nyersanyagárak által létrehozott inflációs nyomás támaszt alá, amely véget vet ennek az árupiaci bikapiacnak - olvasható a konklúzió a Goldman Sachs elemzésében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
