A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,34 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 39 308,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest - írta az MTI.
Különösen a Mol és a Richter volt erős. Az amerikai piacon rövidített a kereskedés pénteken, a BÉT forgalma ennek megfelelően alakult - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.
A Mol 34 forinttal, 1,66 százalékkal 2084 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,29 százalékkal 383 forintra csökkent, forgalma 149,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,19 százalékkal 7240 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3467,59 ponton zárt pénteken, ez 14,23 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A magyar tőzsdén a legjobban a DM-Ker teljesített, melynek árfolyama 19,4 százalékkal került feljebb. A hazai börzén a leggyengébben a Kulcs-Soft teljesített, melynek árfolyama 3 százalékot esett - írta a Portfolio.
Erősödéssel zártak a főbb európai piacok
A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,37 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,56 százalékkal erősödött csütörtöki záróértékéhez képest - írta az MTI.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,48 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Az európai tőzsdezáráskor, 17.30-kor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,31 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,06 százalékos erősödést jelzett.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 35 cent (0,73 százalék) emelkedéssel, 48,14 dolláron állt.
Az arany ára unciánként 1,25 százalékkal (22,50 dollárral) 1782,95 dollárra esett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró erősödött a dollárral szemben: este fél hatkor 1,1958 dolláron jegyezték a reggeli 1,1927 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve