Az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII adatai szerint valamelyest tovább enyhült a pesszimizmus az amerikai kisbefektetők körében a részvénypiac várható teljesítményével kapcsolatban. A felmérése szerint egy hét alatt 2,1 százalékponttal 35,6 százalékra nőtt a következő hat hónapban részvénypiaci áremelkedést váró szereplők aránya, míg az alacsonyabb árfolyamokra számítóké 5 százalékponttal 39,8 százalékra csökkent. Ezzel mindkét mutató a pesszimista tartományban maradt, a bikák aránya mintegy 4 százalékponttal marad el ettől az értéktől, a medvéké 9 százalékkal meghaladja azt.
A meglehetősen hektikus felmérés eredményeiről nagyjából az mondható el, mint egy héttel korábban. Bár az elmúlt hetekben járt elég mélyen a hangulat, azonban a mérőszámok nem érték el a lokális piaci mélypontokra jellemző szélsőségesen pesszimista értékeket, igaz megközelítették azokat. Így az ellentét analízis szempontjából nem érkezett jelzés arra, hogy a vezető amerikai indexekben látták volna középtávú aljukat.
A bull/bear arány a két hete elért 0,54-es szintről indult meg felfelé, tavaly nyáron 0,41 és 0,36-os értékeket is lehetett látni a mélypontok közelében. A bull/bull+bear mutató 0,35-ig csökkent, tavaly nyáron 0,3 alatti értékekre is bőven akadt példa. Ha a tavaly nyári értékekből indulunk ki, akkor még lehet tere a pesszimizmusnak,hiszen akkor a bikák aránya 20 százalékra zsugorodott a mélypontok közelében, a medvék körében pedig jóval 50 százalék feletti értékekre is volt példa, az 50-es szintet két hete épp csak súrolta alulról a mutató.
Persze önmagában egy hangulati felmérés adataiból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, azonban van még olyan mutató, amely bizonytalansággal töltheti el a vásárolni szándékozókat.
Kapcsolódó

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!