Pénteken délben már több mint 296 forintba került egy euró, amire 7 hónapja nem volt példa. A forint ezzel a teljesítményével teljesen elszakadt a régió piacairól, és külön életet élt, hiszen közben az euró már 1,32 felett jár bőven a dollárral szemben.
Mindez a piaci szereplők szerint továbbra azzal magyarázható, hogy a magyar gazdasági miniszter szerint nem volt korábban szükség az erős forintra, amit a piacon úgy értelmeztek, érdemes a forint gyengülésére játszani.
Ez okozhatta azt, hogy pénteken a karácsonykor beállított 295 közelében lévő lokális csúcs is csak pillanatokra tartotta meg az euró árfolyamát. A következő technikai ellenállás 297 közelében van, ha ezen is átjut a forint, akkor könnyen elérheti a 300-as szintet, ami csak pszichológiai ellenállást jelent az árfolyamnak. A forint rossz szereplése miatt a frankkal szemben is 244-ig, a dollárral szemben pedig 223,50 forintig szaladt el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve