Pocsékra sikeredett az amerikai gyorsjelentési szezon két nagy technológiai cég számára is. Az Apple és a Microsoft számait egyaránt csalódással fogadták a befektetők.
Ennek megfelelően a két részvényt a zárás utáni kereskedésben erőteljesen adni kezdték a befektetők, az európai kereskedésben kialakult jelenlegi árfolyamok alapján az Apple 5,5, a Microsoft 4 százalékos eséssel kezdheti majd a ma délutáni kereskedést.
Az Apple ugyan árbevételi és eredményszinten is kedvezőbb számokat tett közzé az elemzői várakozásoknál (ehhez azért már hozzá lehetett szokni az előző negyedévek alapján), az igazi problémát azonban az jelentette, hogy a cég nem tett közzé adatokat az Apple Watchról értékesítési adatokat, márpedig ezt sokan várták.
A társaság vezérigazgatója, Tim Cook ugyan elmondta, az eladások jobban alakultak a vártnál. Az eladási adatok hiánya meglehetősen aggodalommal tölti el a befektetőket, hosszú idő óta ugyanis ez az első igazi új termékbevezetés a cégnél. Ráadásul annak a termékkategóriának az eladási számai, amely az Apple Watch-ot is tartalmazza, mindössze 1 milliárd dollárral nőttek, míg az elemzők az okos órától 1,8 milliárd dollárnyi bevételt vártak. A cég vezetői a titkolózást azzal magyarázták, hogy nem túl sok információt szolgáltatni a konkurencia részére.
A számok egyébként erősek voltak, az árbevétel harmadával, 49,6 milliárd dollárra emelkedett, az egy részvényre jutó nyereség 1,85 dollár lett a várt 1,81 dollár helyett. Ugyanakkor az elemzők 49 millió eladott Iphone-nal számoltak, e helyett 47,5 millió talált gazdára. Kínában közel duplázta bevételeit a cég, most már az árbevétel közel 25 százaléka innen származik.
A várakozásoknál rosszabb, meg jobb is lett a Microsoft gyorsjelentése. Nettó eredmény szintjén története legnagyobb veszteségével riogatta a befektetőket a cég. Az év második három hónapjában 3,2 milliárd dollárnyi mínuszt halmozott fel, ebből azonban 7,5 milliárd dollár olyan rendkívüli költség, amely a Nokia telefongyártó részlegének felvásárlásához köthető. Ezt nem számítva a negyedéves profit még meg is haladta az elemzői várakozásokat, s az árbevételi adatok is kedvezőbbek lettek, 22,2 milliárd dollár a negyedévben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve